Gránit Gyógyfürdő - Zalakaros

látnivalók Zalakaroson

Gránit Gyógyfürdő - Zalakaros

A közel 800 éves település nemzetközi hírnevét termálvízkincsére épült fürdőjének köszönheti, minősített gyógyvíz Zalakaroson csak a Gránit Gyógyfürdőben található. A zalakarosi gyógyvíz Európában is egyedülálló nátriumkloridos és hidrogénkarbonátos hévíz, amely a jodid- és bromid-ion tartalma következtében a jódos-brómos; szulfid-ion tartalma miatt pedig a kénes gyógyvizek csoportjába sorolható.

align=left Az 1965-ben alapított fürdő mára Magyarország 5-6. legnagyobb fürdője lett, nyáron több mint 5000 m2 vízfelület áll a vendégek rendelkezésére, ebből kb. 1500 m2 fedett vízfelület. A fürdő az utóbbi években teljesen megújult. A betegek gyógyítása mellett a felüdülés fellegvára is lett. Sok kimerült vendég nyeri vissza Zalakaroson frissességét, hogy energiával feltöltődve térjen vissza a hétköznapokba.

Az egész évben nyitva tartó fedett fürdőben különböző vízhőmérsékletű gyógyvizes ülőmedencék, egy felülről nyitott termálmedence, és szauna-blokk található. Az orvosi felügyelettel működő gyógyászat a kezelések széles választékával szolgálja a gyógyulást. A hidroterápiás kezelések között megtalálható a súlyfürdő, a szénsavas fürdő, a 4 rekeszes galván és a tangentor. Az elektroterápia széles körű szolgáltatásai - ingeráram, ultrahang és mágnes-gyűrű - szintén a gyógyulást szolgálják.

A gyógykert szabadtéri medencéjében jó idő esetén hétköznap reggelenként szakképzett gyógytornász segítségével mozoghatnak vendégeink. A víz alatti torna mellett megtalálható az egyéni és csoportos gyógytorna is. A masszőrök kezei alatt felfrissülhetnek, sok vendég által kedvelt a talpmasszázs is. A vendégek rendelkezésére állnak a fangó- és a gyógypakolások is. Az igényes fürdőzést kedvelők a gyógycentrumban, a gyógyvizes ülőfürdőben és a termálvizes jacuzzi medencében élvezhetik a zalakarosi víz megújító hatását.

align=right Az élményfürdő a felüdülni vágyók minden igényét kielégíti. Fedett csarnoka egy élménymedencével, egy gyermekmedencével és egy többcélú medencével várja a pihenni vágyókat. A szabálytalan alakú, 360 m2-es feszített víztükrű termálvizes élmény-medencében 10 különböző vízi attrakció gondoskodik arról, hogy minden vendég jól érezze magát. A vízsugaras masszázsokat, a pezsgőfürdőt, a vízi gombát és a vadvíz-áram sodró lendületét sokan kipróbálják.

A többfunkciós 400 m2-es sportmedence lehetőséget nyújt arra, hogy télen-nyáron úszhasson, vizitornát vagy vizifittnesst vegyen igénybe, élvezze a vízi sportolás minden örömét. A gyerekekre is gondoltak Zalakaroson! Egy fedett gyermek-élménymedence segíti a vízzel való ismerkedést és a gondtalan pancsolást. A billenő-vödör lezúduló vizében sok apróság megmártózik, de a mini csúszda, a mini zuhatag és a vízi gomba is épp olyan népszerű a gyerekek körében. A fedett csarnok nyugágyain a vendégek kényelmesen megpihenhetnek. A szauna kedvelőinek igazi csemegét jelentenek a finn-, aroma- és fényterápiás szaunák és a gőzkabin. Sejtelmes hangulatával nagy népszerűségnek örvend a "Fekete lyuk" csúszda.

A fedett csarnokban egy játékokkal berendezett "Gyermek-sarok" és egy TV-szoba is található. Az élményfürdő télen-nyáron működő szolgáltatásai mellett majdnem 400 m2 vízfelületű szabadtéri medencék is vannak, amelyek a belső térből közvetlenül megközelíthetők. Szabadtéren található egy termálvizes élménymedence különböző masszázsokkal, vízköpőkkel, buzgárokkal, skót zuhannyal és pezsgőfürdővel, egy gyermek élménymedence vízi sünnel, spriccelő kígyóval és mini csúszdával, valamint a gyors esésű "Kamikaze" csúszda fogadó medencéje, mely - ha a csúszda nem üzemel - hidromasszázs medenceként funkcionál.

Az északi és déli tájolású napozóteraszok kellemes pihenést és szép kilátást biztosítanak. A kb. 10 hektáros - fákkal és virágokkal díszített, gondosan rendezett - parkban, a termálstrandon minden korosztály megtalálja a kedvére való szórakozási lehetőséget. A részben árnyékolt, gyógyvizes ülőfürdőtől a legkülönbözőbb látványelemekkel felszerelt strandmedencékig bőséges a kínálat, a család legkisebb tagjától a legidősebbig mindenki megtalálja a neki legjobbat. Nyugodt pihenést és igazi örömöket biztosít a gyermek-medence és az ún. családi medence az egész család számára. A tengerpart nyújtotta örömöket, izgalmakat élhetik át a hullámmedencében.

align=left Zalakaros igazi paradicsom a csúszdázás kedvelőinek is, hisz a kicsiktől a merészebbekig mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet. Az új csúszda-együttes egy "Anaconda", két "Kamikaze" és egy három-pályás családi csúszdával vár mindenkit. Természetesen az aktív mozgást kedvelők a szabadban is találnak úszómedencét. A gyermek-pancsoló közelében különféle játékokkal felszerelt játszótér várja a kicsiket. A strand területén működő vendéglátó egységek szintén a vendégek kényelmét szolgálják. Mindent összevetve az egész család egy helyen szórakozhat, gyógyulhat, pihenhet és fürödhet a termálstrand pazar természeti környezetében.
  • 

    Zalakarosi látnivalók

    • Gesztenyés-hegy - Zalakaros

      Zalakaros
      Ez a szelídgesztenye-csoport egy 0,4 hektár területű védett bükkösben található. A faegyedek egy 1912-ben elpusztult, maj...

    • Gránit Gyógyfürdő - Zalakaros

      Zalakaros
      A közel 800 éves település nemzetközi hírnevét termálvízkincsére épült fürdőjének köszönheti, minősített gyógy...

    • Árpád-emlékmű - Zalakaros

      Zalakaros
      A honfoglalás 1100. évfordulóján állították fel a Gyógyfürdő téren a honfoglaló vezérnek emléket állító Árpád-e...

    • Hősi emlékmű - Zalakaros

      Zalakaros
      A katolikus templom mellett, a Hősök terén, 1992-ben állíttatta fel az önkormányzat a márványból készült Hősi emlékm...

    • Népművészeti kiállítás - Zalakaros

      Zalakaros
      A Művelődési Házban rendezett, Zala élő népművészete című kiállításon a helyi alkotók, fafaragók, keramikusok, cso...

    • Orbán-emlékmű - Zalakaros

      Zalakaros
      A Felsőhegyen - a honfoglalás ezeregyszázadik évfordulóján - avatták fel a szőlő és a bor védőszentjeként tisztelt Or...

    • Vízbe lépő nő szobra - Zalakaros

      Zalakaros
      A fedett fürdő előtt 1967-ben állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond Vízbe lépő nő című bronzszobrát, a település...

    • Kilátó - Zalakaros

      Zalakaros
      Zalakaros egyik nevezetes pontja a kilátó, amely a település Zalamerenye felöli határán található. A kilátóból csodál...

    • Isteni Irgalmasság Temploma - Zalakaros

      Zalakaros
      Kevés település érezheti magát abban a szerencsés helyzetben, hogy templomot építtethet magának, még kevesebben mondhatj...

    • Dísz tér - Zalakaros

      Zalakaros
      A Dísz tér Zalakaros egyik leglátványosabb központi tere.

      A Strandfürdő nyári bejárata és a Hotel MenDan ál...

    • Szent Anna kápolna - Ófalu - Zalakaros

      Zalakaros
      Zalakaros régi temploma a Szent Anna kápolna, a település régi központjában található.

      Az Ófalu régi parasz...

    • Szőlőhegy pincesor - Zalakaros

      Zalakaros
      A karosi domboldal fekvése igen kedvező a szőlő számára.

      Évszázados hagyománya van a szőlőművelésnek, és...

    
    • Látnivalók Zalakaros közelében

    • Római kori romkert - Hévíz

      Az Attila utca végén található római kori romkert 2010 -re teljes egészében felújításra kerül. Rendezett környezetben ...

    • Hévízi gyógytó - Hévíz

      A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava, mely testet és lelket egyaránt felüdí...

    • Egregyi borospincék

      A Hévízi- tó fürdő szomszédságában a Deák téren a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár és a Hévíz Galéria várja lát...

    • Halott római katona sírja - Hévíz

      A halott római katona sírja - későrómai téglasír - Hévíz Egregy városrészében található. A sír téglából, oltatla...

    • ArtMozi –Muzeális Gyűjtemény Hévíz

      A hévízi ArtMozi - Fontana Filmszínház, egy – 2005-ben felújított – vetítő teremmel rendelkezik, ami 104 főt tud befo...

    • Büfésor- Hévíz

      A Széchényi utcai nagy parkoló melletti felsorakozó épületek alkotják az úgynevezett „büfé sort”. Ha a Keszthely fel...

    • Jézus Szíve templom - Hévíz

      Az Egregyi városrészben található, két különböző korban épített részből áll. Közelében található a római korbó...

    • Árpádkori templom - Hévíz

      A 13. században épült Árpád- kori templom, amely a tájba helyezett román stílusú falusi kistemplomok legszebbike, Hévíz...

    • Városháza - Keszthely

      A Fő téren álló városháza 1769-ben, késő barokk stílusban Hofstädter Kristóf tervei alapján, megyei szállásháznak ...

    • Gótikus plébániatemplom - Keszthely

      A város főterén láthatjuk a gótikus plébánia templomot, mely már 1386-ban létezett. A templom a ferencesek számára ép...

    • Festetics kastély - Keszthely

      A sétáló utca folytatása a Kastély utca, amely a Festetics kastély főbejáratához vezet. Valaha itt éltek az uradalom alk...

    • Helikon-emlékmű - Keszthely

      Keszthely legnagyobb zöldterülete a XX. század elejétől fokozatosan kialakított Helikon park, melynek közepén áll az 1921...

    • Városi strand - Keszthely

      Közvetlen a városközpont alatt, a hajóállomástól délnyugati irányban található fürdő hosszan elnyúlik a Balaton-part...

    • Helikon strand - Keszthely

      Az I. világháborút követően a megnövekedett vendégforgalmat a szigetfürdő már nem tudta fogadni, ezért a partot rendezt...

    • Balatoni Múzeum - Keszthely

      A megye legrégebbi - 1898-ban alapított - múzeuma mutatja be a tó környékén a legteljesebben a Balaton történetét, a tó...

    • Helikon Kastélymúzeum - Keszthely

      A város kulturális rangját leghíresebb birtokosai, a Festeticsek teremtették meg. XVIII. századi kastélyuk fő látnivalój...

    • Babamúzeum - Keszthely

      Közép-Európa legnagyobb babamúzeuma Keszthelyen található. Létrehozóinak célja, hogy a magyar embert megismertessék saj...

    • Történelmi Panoptikum - Keszthely

      Az ország legnagyobb panoptikuma, hol közel félszáz viaszfigura szemlélteti múltunk nagyjait. A királyok, fejedelmek, hadve...

    • Csigaparlament - Keszthely

      Készítette: Miskei Ilona néni, aki 1920-ban született, és 1975-tól 14 éven át 4.5 millió pannon-tengeri csiga felhasznál...

    • Marcipán Múzeum és Cukrászda - Keszthely

      A családias hangulatú cukrászdában a különleges marcipándesszertekből is széles a választék. A cukrászda mögötti Mar...

    1 | | | | | |  
Település ismertető
  • Zalakaros

    Zalakaros Magyarország legvirágosabb városa, mint fürdőhely, elsősorban gyógyvízéről és gyógyfürdőjéről ...

Szállások Zalakaroson



és környékén


További találatok: | |