Afrika Múzeum - Balatonederics

látnivalók Balatonedericsen

Afrika Múzeum - Balatonederics

align=left Az Afrikai Múzeum alapítója, Dr.h.c.Dr. Nagy Endre 1913. november 12-én született Ószőnyben. Iskoláit Keszthelyen végezte, majd Pécsett jogból ledoktorált, Németországban pedig vadászmesteri diplomát szerzett.

1944-ben - mint csendőr századost - báró Hatvany Alexandrával kötött titkos házassága miatt börtönre ítélték. A Horty-rendszert követő új hatalom, azonban, szakmai tudása miatt 1950-52 között a kormányvadászatok főnökének nevezi ki.

A kommunista rendszer politikai viharai elől előbb-utóbb családjával mégiscsak menekülni kényszerült. Ausztriában, Németországban tevékenykedett vadászati vonalon, majd egy ideig a Frankfurt melletti Opel Zoo illetve az 1954. évi düsseldorfi nemzetközi vadászkiállítás trófeaosztályának vezetője volt.

align=right Három afrikai gyűjtőújta után, 1958-ban végleg elhagyta Európát és Tanzániában települt le, ahol állatkertek és múzeumok megbízásából mint gyűjtő és vadbefogó tartotta fenn magát. Évek múltán az ország egyik legismertebb fehér vadásza lett, állatkertet és vadaskertet alapított, a Kilimandzsáró és a Meru vulkán vadászterületein vadászati főnökként is működött. Az 1971-es budapest Vadászati Világkiállítás egyik értelmi szerzőjeként pedig mint a tanzán pavilon vezetője vett részt.

Vadászati és néprajzi gyűjteményének nagy részét 1984-ben Balatonedericsre, családi kúriájába hozta haza, mely azóta élő világgal körülvéve mint múzeum működik. (Az ő nevéhez fűződik egyébként még a kenyai Windisch-Graetz herceg trófeagyűjteményének a keszthelyi Festetics-kastélyba történő hazahozatala is.)

align=left Munkásságának elismeréseképpen magas kitüntetésben részesült Tanzániában, idehaza pedig a Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1986), a keszthelyi Agrártudományi Egyetem életművéért adományozott honoris causa (1993) és a Hubertus-kereszt aranyfokozata postomus kitüntetések tulajdonosa lett. Számos publikációja jelent meg mind külföldi, mind belföldi szaklapokban.

Halála után (1994. július 12.) immár négy vadásztársaság, a balatonedericsi általános iskola valamint egy 1981-ben róla elnevezett tanzániai tó teszi nevét halhatatlanná. Hamvait Balatonedericsen és Tanzániában helyezték örök nyugalomra. Halála óta második felesége, Beretz Katalin működteti és bővíti férje terveinek megfelelően az objektumot Afrika Múzeum néven.

Cím:
Balatonederics, 71-ea főút mellett
Telefon: +36 87/466-105
  • 

    Balatonedericsi látnivalók

    • Csodabogyós-barlang - Balatonederics

      Balatonederics
      Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik a fokozottan védett Csodabogyós-barlang, amely Magyaro...

    • Balatoni Múzeum - Balatonederics

      Balatonederics
      A megye legrégebbi - 1898-ban alapított - múzeuma mutatja be a tó környékén a legteljesebben a Balaton történetét.

    • Afrika Múzeum - Balatonederics

      Balatonederics
      Az Afrikai Múzeum alapítója, Dr.h.c.Dr. Nagy Endre 1913. november 12-én született Ószőnyben. Iskoláit Keszthelyen végezte...

    
    • Látnivalók Balatonederics közelében

    • Római kori romkert - Hévíz

      Az Attila utca végén található római kori romkert 2010 -re teljes egészében felújításra kerül. Rendezett környezetben ...

    • Hévízi gyógytó - Hévíz

      A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava, mely testet és lelket egyaránt felüdí...

    • Egregyi borospincék

      A Hévízi- tó fürdő szomszédságában a Deák téren a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár és a Hévíz Galéria várja lát...

    • Halott római katona sírja - Hévíz

      A halott római katona sírja - későrómai téglasír - Hévíz Egregy városrészében található. A sír téglából, oltatla...

    • ArtMozi –Muzeális Gyűjtemény Hévíz

      A hévízi ArtMozi - Fontana Filmszínház, egy – 2005-ben felújított – vetítő teremmel rendelkezik, ami 104 főt tud befo...

    • Büfésor- Hévíz

      A Széchényi utcai nagy parkoló melletti felsorakozó épületek alkotják az úgynevezett „büfé sort”. Ha a Keszthely fel...

    • Jézus Szíve templom - Hévíz

      Az Egregyi városrészben található, két különböző korban épített részből áll. Közelében található a római korbó...

    • Árpádkori templom - Hévíz

      A 13. században épült Árpád- kori templom, amely a tájba helyezett román stílusú falusi kistemplomok legszebbike, Hévíz...

    • Városháza - Keszthely

      A Fő téren álló városháza 1769-ben, késő barokk stílusban Hofstädter Kristóf tervei alapján, megyei szállásháznak ...

    • Gótikus plébániatemplom - Keszthely

      A város főterén láthatjuk a gótikus plébánia templomot, mely már 1386-ban létezett. A templom a ferencesek számára ép...

    • Festetics kastély - Keszthely

      A sétáló utca folytatása a Kastély utca, amely a Festetics kastély főbejáratához vezet. Valaha itt éltek az uradalom alk...

    • Helikon-emlékmű - Keszthely

      Keszthely legnagyobb zöldterülete a XX. század elejétől fokozatosan kialakított Helikon park, melynek közepén áll az 1921...

    • Városi strand - Keszthely

      Közvetlen a városközpont alatt, a hajóállomástól délnyugati irányban található fürdő hosszan elnyúlik a Balaton-part...

    • Helikon strand - Keszthely

      Az I. világháborút követően a megnövekedett vendégforgalmat a szigetfürdő már nem tudta fogadni, ezért a partot rendezt...

    • Balatoni Múzeum - Keszthely

      A megye legrégebbi - 1898-ban alapított - múzeuma mutatja be a tó környékén a legteljesebben a Balaton történetét, a tó...

    • Helikon Kastélymúzeum - Keszthely

      A város kulturális rangját leghíresebb birtokosai, a Festeticsek teremtették meg. XVIII. századi kastélyuk fő látnivalój...

    • Babamúzeum - Keszthely

      Közép-Európa legnagyobb babamúzeuma Keszthelyen található. Létrehozóinak célja, hogy a magyar embert megismertessék saj...

    • Történelmi Panoptikum - Keszthely

      Az ország legnagyobb panoptikuma, hol közel félszáz viaszfigura szemlélteti múltunk nagyjait. A királyok, fejedelmek, hadve...

    • Csigaparlament - Keszthely

      Készítette: Miskei Ilona néni, aki 1920-ban született, és 1975-tól 14 éven át 4.5 millió pannon-tengeri csiga felhasznál...

    • Marcipán Múzeum és Cukrászda - Keszthely

      A családias hangulatú cukrászdában a különleges marcipándesszertekből is széles a választék. A cukrászda mögötti Mar...

    1 | | | | | | | |  
Település ismertető
  • Balatonederics

    oldalunkat folyamatosan fejlesztjük. Ezen az oldalon rövidesen megtalálhatja látnivalóit, nevezetességeit, illet...

Szállások Balatonedericsen



és környékén


További találatok: | | |