Szent Mihály templom romja - Balatonfüred

látnivalók Balatonfüreden



Szent Mihály templom romja - Balatonfüred

A 71-es számú útról letérve, Balatonszőlős felé tartva a Siske utcán, majd a Vázsonyi úton, Balatonfüred vége előtt jobbra, a régi temető területén található Papsoka.

Papsoka helységnév jelentése - pap falva, pap birtoka - a tihanyi bencések birtoklására utal. E birtokon laktak az apátság szolgái. A település a mai Vázsonyi út és a Siske utca által határolt részen, a mai izraelita temető végéig elnyúló területen feküdhetett. Saját templommal rendelkezett, melyet Szent Mihály tiszteletére rendelt az egyház, s mely köré a település központja rendeződött.

A Balatonfüred északnyugati részén, a Balatonszőlősre vezető út északi oldalán, a dombon lévő temetoben, a Siske forrástól nyugatra, igen szép természeti környezetben elhelyezkedő, kitunő balatoni kilátással bíró templom egy római kori villaépület helyén, valószínűleg a XII. században épült. Valamennyi falát a római alapfalakra építették rá.

A román templomot többször átépítették, bővítették: a XV. század derekán új, gótikus szentélyt emeltek. Valószínű, hogy a Szent Mihály templom Veszprémnek a török által történt elfoglalása után pusztult el. Az ekkor leégett tetőzetű templom anyagát a környékbeli lakosok hordhatták el építőkőnek házaik felrakásához. Ma már csak a templom romjai lelhetők fel.

Cím:
Balatonfüred, Vázsonyi u.


Balatonfüred ismertető

  • Balatonfüred

    Balatonfüred a Balaton északi partján, Veszprém megyében fekvő, lankás dombok által körülölelt 13.500 lakosú kisváros. A városon halad át a 71-es főút, valamint a Budapestről Tapolc...



Balatonfüredi programok

Szállások Balatonfüreden


További találatok: 1 | 2

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | utolsó lap >