Római katolikus plébániatemplom - Balatonfüred

látnivalók Balatonfüreden



Római katolikus plébániatemplom - Balatonfüred

A balatonfüredi katolikusok sok-sok próbálkozására, kérésére Dr. Rott Nádor veszprémi megyéspüspök 1918. október 27-én Dr. Luttor Ferenc fiatal teológiai tanárt küldte Balatonfüredre, hogy a plébániát megszervezze. A jelenlegi "piros templom" helyén beszálló vendéglő volt. Az első kapavágás 1926. szeptember ll-én volt.

1926-27-ben épült, Fábián Gáspár tervei alapján, a jellegzetes Balaton-felvidéki vörös homokkőből, ezért a helyiek "piros templom"-nak is hívják. A templommal egyidőben épült, hasonló stílusban és kövekből, a plébánia épülete is.

A neoromán stílusú templom 40 méter hosszú, 20 méter széles és 10 méter magas. A templomot Krisztus Király tiszteletére szentelték fel 1927. szeptember 29-én. A főoltárt Kerger Ferenc és Krisztus Király kőből készült szobrát - Kerger Ferenc tervei alapján - Homoray Béla készítette. A mellékoltárok szobrát: Szűzanya és Szent József Krausz (Krasznay) Lajos szobrászművész alkotta.

Cím:
Balatonfüred, Szent István tér
Tel: 87/343-198


Balatonfüred ismertető

  • Balatonfüred

    Balatonfüred a Balaton északi partján, Veszprém megyében fekvő, lankás dombok által körülölelt 13.500 lakosú kisváros. A városon halad át a 71-es főút, valamint a Budapestről Tapolc...



Balatonfüredi programok

Szállások Balatonfüreden


További találatok: 1 | 2

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | utolsó lap >